A szabadulás titka

A JÖVŐBEN NEM VÍZBŐL VAGY ÉLELEMBŐL LESZ EGYRE KEVESEBB, HANEM NAPFÉNYBŐL!

A sikerélmény rendkívül fontos egy szabadidős program esetében, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megtegyetek néhány előkészületet. Fontos, hogy ráhangolódjatok a programra, hiszen ha épp csak beestek a játékra értékes perceket veszthettek mielőtt fel tudjátok venni a fonalat. 

Ehhez mi azt javasoljuk, hogy mindenképpen érkezzetek időben, illetve már úgy jöjjetek hozzánk, hogy elolvastátok a játék történetét. Bár azt már többször is említettük, hogy a feladványok megoldásához semmilyen háttértudásra nincs szükség, azonban ettől függetlenül is jó tisztában lenni azzal, hogy hova helyezzétek térben és időben a játékteret. Kényelmes ruhában érkezzetek, hogy fesztelenül tudjatok mozogni és gondolkodni. 

Az eddig említettek mind rendkívül fontosak, azonban ami leginkább hozzávezethet a sikerhez, az egy jól összeállított csapat, amelyben mindenki tisztában van a feladatával. Ha megvan a csapategység és együtt tudtok dolgozni, semmi nem állíthat meg titeket abban, hogy időben kijuthassatok a szobából.

Mindenek előtt szükség van egy vezetőre, aki tud dönteni abban az esetben, ha egy helyzetben több megoldási lehetőség is felmerül. Ami talán a legfontosabb ezzel kapcsolatban, hogy csak egy vezető legyen a csapatban, mert ha többen akarják magukhoz ragadni az irányítást, könnyen káosz alakulhat ki a gördülékeny munkamenet helyett. 

Szükség van valakire, aki nagyon alaposan megfigyeli a környezetet és a játékosokat, aki egy lépéssel távolabbról szemléli a teret és képes meglátni az összefüggéseket. Ez a személy közvetíteni tudja a meglátásait a többieknek és közelebb tudja segíteni a csoporttagokat a megoldáshoz. 

Jól jöhet, ha van valaki, aki folyamatosan ötletel, újító meglátásokkal zökkenti ki a többieket, ha már elfogytak az ötletek. Mindezeken felül szükség van olyan csapattagokra is, akik bár nem emelkednek ki a többiekhez hasonlóan, de közösségi emberekként aktív részesei a csapatnak és segítik a játék előrehaladását.

Információk

Időpontfoglalás